A munkácsi zsidó sornak férfija és nője,
Gyászban van, mert meghalt Schwarz, a hitközség metszője.
Nyolcvan évig élt Munkácson, ősz volt a szakálla,
Lelke felszállt és most Isten széke előtt álla.

És a Jóisten most számol, mit kezdjen a Schwarz-cal,
Schwarz haptákba állt előtte, szörnyű bamba arccal.
Hadd halljam hát, - szól az Isten - édes fiam, Móni,
Életedről jót és rosszat meg kell mostan gyónni!

És a metsző felsorolta hirtelen egy sorra,
Hogy a szegényeknek adott kosztot Jóm kippurra,
Hogy húsvétkor maceszt evett, nem mint más kalácsot,
Mindenkinek ingyen adott ételt és tanácsot.

Első volt a templomban és sosem szokott késni,
Nyolcvan évig az ő torkán le nem csúszott tréfli,
Hogyha a nők csábítgatták az mondta: azószer,
Nem nyúlt soha ő egy tyúkhoz, hogyha nem volt kóser.

Ezek után azt hiszem, - szólt - bejutok a mennybe,
És csak leste, hogy az Isten azt mondja, hogy menj be!
Csak, hogy a Jóisten elébb a Mózeshez szóla:
Beszélj, hát mojse rebéme, hát te mit tudsz róla?

Mennydörögve szól a Mózes, Hatalmas Jehova!
Sajnálom, de nem tehetem a Schwarzot sehova.
Unkorrekt volt életében, itt van minden tette:
Hisz, majdnem egész Munkácsot megrövidítette!