{menu:'
1 - 2010-07-20, admin
Megvert az isten engemet
Mikor részeg fővel
Viszonyt kezdtem egy szerecsen díjbirkózónővel.
Én szakítanék, de nem megy, mert szörnyűmód szeret.
Oly ronda, buta meg vén,
Egy fekete tehén,
És úgy utálom én,
Hogy a gálám majd’ kimén.

Jaj, az én szeretőm egy szerecsen,
Egy szerecsen vén tyúk.
Ha hevesen nem ölelem,
Hát dühbe jön és rúg.
Ha tüzesen nem puszizom,
Úgy pofon üt, hogy zúg!
Mért kellett nékem éppen szerecsen tyúk?

Jaj, de édes!

Megrémültem, hogy megláttam a rémes muszklikat,
De még jobban, hogy megláttam a szörnyű vád-likat
És a száját, mely tátongott – egy ilyen nagy üreg!
És ezt csókoljam meg?
Hisz olyan, mint egy heg,
A vesém is remeg,
Hogy a fene egye meg!

Jaj, az én szeretőm egy szerecsen,
Egy szerecsen vén tyúk.
Ha hevesen nem ölelem,
Hát dühbe jön és rúg.
Ha tüzesen nem puszizom,
Úgy pofon üt, hogy zúg!
Mért kellett nékem éppen szerecsen tyúk?

A múltkor szökni próbáltam,
De pórul jártam, mert
Megcsóválta a bal keblét,
S azzal úgy fejbe vert,
Hogy úgy a falnak estem,
Hogy odaragadtam.
Nekem jött és megmart,
És kiabált: „Steindhardt!”
A falról levakart,
Mint egy kis rakás – bajt…

Jaj, az én szeretőm egy szerecsen,
Egy szerecsen vén tyúk.
Ha hevesen nem ölelem,
Hát dühbe jön és rúg.
Ha tüzesen nem puszizom,
Úgy pofon üt, hogy zúg!
Mért kellett nékem éppen szerecsen tyúk?
',next:0,prev:0,last:0,page:0,total:1}