Még Rólad beszél egy összegyűrt levél,
Mit foltossá áztatott a sűrű sírás.
Mért múlik el minden szép a szerelemben?
Mért jön holnap már az én helyembe más?
Álltam a hídon, és a te fényképed néztem.
Lágy hullámok kergetőztek a Dunán.
Fél óra se múlt, mióta elváltam Tőled,
Virágodtól illatos még a szobám.
A hídon mellettem elsuhantak a párok,
S a régi fényképen még nevettél felém.
Zavaros színű emlékek rátörtek a szívemre
És a mások boldogságát irigyeltem én.
Miközben álltam a hídon, valami fellázadt bennem,
És a képed elengedte a kezem.
Hullott lefelé, és én csak kábultan néztem,
Hogy elviszi a víz, örökre elviszi a víz a vén Dunán.
Elindult egy könny a kép után.